A break története

Az utóbbi idõkben nem voltak klippek fejükön pörgõ, Adidas-tréninges fiatalemberek nélkül. A breaktánc már réges rég polgárjogot nyert. Ma már a volt kommunista blokk kémiaszertárosnõi is jól tudják, hogy mi a neve ennek a most másodvirágzását élõ, a fizika összes törvényének fittyet hányó, utcai élsportnak.

Offline
2001. április 18., szerda 11:04


Kezdetben, amikor még New Yorkban sem volt használatos a Hip-Hop kifejezés, a 70-es évek elején, a fõleg feketék lakta Bronx, Brooklyn és Harlem alkotta konglomerátumban új kultúra született: a graffiti, a rap és a break máig virágzó kultúrája, amelyet csak az Afrika Bambaata által 77-ben alapított Zulu Nation színrelépése óta neveznek összefoglalóan Hip-Hopnak.

A break tánc, és a hozzá tartozó zene a kezdetek óta szervesen összetartoznak, oda-vissza hatások révén alakítva egymást. Az elsõ idõkben az erõs blues gyökerû (oldschool) funk zenét játszó zenészek, mint James Brown, Chic, Cherilynn vagy a Jackson 5, még saját maguk szervezték a (block) partykat.

Az utcán, téren összegyûltek közül sokan nem csak a színpadon csoportosan elõadott, koreografált táncot nézték, hanem egymást is, ellesték a többi szólótáncos mozgását, újfajta táncelemeket képeztek, fejlesztették az új stílust.

A zenében megjelent a ritmikus énekbeszéd a rap, az énekesek egyre több rímet használtak, mint Muhammad Ali az ellenfelei stuffolására és önmaga kamerák elõtti dicsõítésére, amivel nagy hatást tett az önjelölt fiatal rapperekre, mint Kurtis Blow, vagy a Sugar Hill Gang, akik magukénak tudhatják a világon az elsõ lemezre vágott rapzenét.

Dj Grandmaster Flash kidolgozta a ma már duplázás néven ismert breakdown mix technikát, akkoriban ugyanis még nem voltak instrumentális ritmuslemezek, a raphez szükséges hangzás elõállításához villámgyors kezeire hagyatkozott, lemezjátszóit használta hangszerként. Kétszer rakta fel ugyanazt a funklemezt, végtelenítve a dob és basszus szólót oly módon, hogy amikor az egyik lemezen végetért, újraindította a másikról és mielõtt ott lejárt volna a rövid rész, addigra az elsõ breaket már vissza is tekerte a startpozícióba.

A villámkezû

Ez a technika ma már alap a Hip-Hop Dj-knél, méltán tette felfedezõjét híressé, Grandmaster jogosan érdemelte ki a villámkezû nevet. Az ily módon elõállított hangzás egyesíti magában az élõ hangszeres zene laza lebegését és a programozott dobok és basszusok húzó monotóniáját, ami annyira jellemzõ a hip-hop és break zenére.

A break törés, nemcsak a zene (szétdobolt ritmusok, széttördelt szerkezet), hanem a tánc szempontjából is, a táncosok ugyanis nem folyamatos táncot adnak elõ, hanem megállnak a táncelemek váltásakor. A 60-es évek közepén már létezett a szóló swingtánc-szerû, ugrálós pop-locking, a gyors zenére, álló helyzetben elõadott mozgás, ahol egy-két spárgát és gátülést kivéve nincs igazán talajmunka. Ebbõl a kezdeti stílusból különült el az electric boogaloo, amire a folyamatos hullámok és a robotmozgás a jellemzõ.

A robotok a General Motors autó összeszerelõ gépkarjai, és a Kraftwerk zenéje révén ihlette meg a táncosokat valamint Afrika Bambaatát, aki a négy dusseldorfi félisten zenéjét emelte be a sajátjába, az elsõk között alkotva meg a electrichez elengedhetetlen electrót.

A pop locking és a boogaloo mellett megjelent, majd egyre jobban elõtérbe került a breaktánc is. A breaktáncos up-rockkal indít, álló helyzetben variál, megmutatja egyéni stílusát, ebbõl az átmenet a floor (nálunk csak padló) rockba, a kneerockon keresztül történik, ahol a táncos a térdét használja. Ezután következnek a derékcsavar, a hand, a back és a headspin (kar, hát, fejpörgés) és a windmill (helikopter).

Létezik még a suicidal, amikor a b-boy a hátára ugrik, öngyilkosságot mímelve, ami (a breaktánchoz ideális) márványtalajt figyelembe véve nem játék. Ide tartozik még a Freez ami egy kitartott mozdulat, akár két kézen, akár három percig. Az eddigi alapelemeken kívül a '90-es évek hozta meg a lóról talajra vitt tornász elemet, a magyar vándort, valamint a koronát, ami a helikopterrel ellentétben nem a vállat, hanem a tarkót használja a forgáshoz.

Az utóbbi évtizedre jellemzõ a kötés precizitása is, amikor a forgó mozgásra épülõ, akrobatikus figurákat a táncos folyamatosan viszi át egymásba. Ma már a saját stílus nem csak az uprocknál mutatkozhat meg, hanem abban is, hogy ki hogyan variálja a kötéseket, hogyan teszi folyamatossá a forgást.